Előadók 2019

Szabó László PhD

 

sudrszabol2015010

Drága szüleimtől a Szabó László nevet kaptam, amikor Magyarországon megláttam a napvilágot! A jelen földi létezésem a műszaki pálya felé vitt. Gépészmérnöki-, repülőmérnöki-, mérnöktanári diplomám, a Budapesti Műszaki Egyetemen megvédett két doktori fokozatom, valamint a katonai repülésben eltöltött 32 éves egyetemi oktatói és vezetői tevékenységem is ezt bizonyítják. 2012-ben, mint egyetemi docensként fejeztem be repüléssel kapcsolatos oktatási tevékenységemet. Mindig azt éreztem, hogy amire a diplomáim predesztinálnak és amit tanítok, az csak a valóság egy piciny szelete. Amikor már szerény képességem megengedte, hogy a „dolgok fölé” nézzek, rájöttem, hogy minden, ami a fizikai valóságunkban van, csak egy szerény nevetséges változata annak, amit a természet ad. Így fordultam az ezotéria és a természetgyógyászat felé. Nagyon sok kurzuson vettem részt, sok előadót ismertem meg, amelyeknek, és akiknek nagyon hálás vagyok, hisz ezáltal jutottam el a mai tudati valóságomba, hogy miben tudom szolgálni és segíteni embertársaimat. Egy Tibetben őrzött önfejlesztő és energetikai harmonizáló rendszernek a PRÁNANADINAK vagyok a tagja, és a létezés megadta nekem azt, hogy ennek vagyok az egyik tanítója. Természetgyógyászati (fülakupunktúra) és az egyéb alternatív terápiai végzettségeim is mind azt a célt szolgálják, hogy a PRÁNANADI® oktató tevékenységemmel egy valami „ébresztőt adjak” a mai kor emberének, hogy sokkal többek vagyunk, mint amit jelenleg elhitetnek velünk, és aminek hisszük magunkat, valamint az, hogy csak egy út létezik, ez a szeretet útja. Külföldi kolostori tanulmányi útjaim során Pránanadi® gyógyító láma, illetve Pránanadi® gyógyító jógi fokozatot szereztem. Mindig is érdekelt mérnökként az, hogy hogyan mutatható ki a Pránanadi® energetika hatása az emberre. Ez az álom a MERIDIM® készülék használatával valóra vált és igen nagy változást hozott úgy a saját, mint a betegeim életében. A Konferencián ezekből a mérésekből kívánok rövid bemutatót tartani, azzal a megkötéssel, hogy jelenleg a mérés-kísérlet elején tartok, de a kapott eredmények több, mint biztatóak!

Hitvallásom az, hogy ittlétem ebben a világban nem lesz hiábavaló akkor, ha jobb emberként hagyom el a Földet, mint ahogy idejöttem, valamit reménykedem abban, hogy létezésem más emberek lelkét is megérintik.

Rólunk

A konferencia szervezője a Széchenyi Egészségközpont, 1068 Budapest, Benczúr u. 27.

Our website is protected by DMC Firewall!

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak.